Még remegsz, s elcsuklik hangod.
Hozzám bújsz, könnyes az arcod.
Tétován, mintha mondanál valamit,
Majd beletörõdsz, hisz tudod, semmi sem változik.

Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!
Az út most kettéágazik, sok minden változik,
Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.

Egy nyitott könyv, ami rólunk szólt talán.
Így volt szép, de a jövõt nem mi írjuk ezután.
De kaptunk még benne egy utolsó lapot,
S ez lesz a legszomorúbb, már Te is tudod.